Orbanizáció, MOST!

"Hazádnak rendületlenűl.

Légy híve, oh magyar,

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar."

Könnyebb elfogadni az általános esélytelenséget, azt a rendszert, amelyben csak a "csókosok" érvényesül"hetnek", hiszen kvázi rokoni szál, régi kapcsolat nélkül senki sem érhet el jelentős pozíciót semmilyen piaci vagy politikai szektorban, semmint elfogadni az általános és egyenlő esélyek rendszerét, ahol mindenki saját felelősségére tanul, dolgozik, képzi magát, és a rendszer intézményes és jogi szabályozás és alkotmányba iktatott alapvető
en liberális társadalmi berendezkedés garantáltan lehetőséget biztosít a társadalom valamennyi szuverén ágense számára a "self-made" előrelépésre, önmegvalósításra. A sikertelenséget az előbb említett esetben lényegesen könnyebb feldolgozni pszichésen, és a környezet számára kommunikálni, hiszen az egyértelmű felelős maga az egyébként megfoghatatlan és persze általánosan konzervatív alapokra épített "rendszer", míg ezzel szemben a második, USA-ban, az EU államok többségében (államformától és a kormánypárt/kormánykoalíció felvállalt politikai ideológiájától függetlenül)a liberális társadalmi értékekre és az emberi és polgári jogok nyilatkozatában foglaltak folyamatosan modernizált tételeire épül a rendszer, és szabad mozgásteret biztosít a környezetének nem ártó egyén számára, aki ezért cserébe életének túlnyomó részében saját személyes felelősségének teljes tudatában kell cselekedjen. Ebből következően a piaci berendezkedés is szabad, önszabályozó, a vállalatok önálló "személyként", jogi személyként felelősek döntéseikért, üzleti lépéseikért, mint például egy üzleti hitel felvétele, vagy természetes személy esetében lakás vagy áruhitel felvétele.

MO-on jelenleg egyértelműen paradigmaváltás, azaz A rendszerből B rendszerbe történő átmenet zajlik, méghozzá fokozott tempóban, a fent említett 2 társadalmi berendezkedés közül utóbbiból váltunk az előbbibe, eszmei szinten kapitalista liberálisból konzervatív totalitáriusba (mint pl. a szovjet unio, vagy a náci németország), a folyamat pikantériája pedig abban rejlik, hogy tesszük mindezt egy olyan intézményes, relatív stabil gazdasági, monetáris, kulturális és ideológiai alapokra helyezett ernyőrendszeren belül, mely korántsem követi MO útját, ebből adódóan természetes a konfrontáció.

Kérdés, hogy melyik modellhez fűzi ösztönös ragaszkodás a magyar társadalom jelentős részét, mert ha a jelenleg épülő, vagy inkább visszaépülő totalitárius rendszer minden szempontból természetesebben befogadható a magyarok nagy többségének, és a személyes felelősségvállalás, vagyis a kapitalizmus liberális eszmére alapuló tehetség, rátermettség és megszerezhető tudás, vagyis a szellemi és fizikai fejlődés, az alkotói ambíciók, az egyén bátorságának és kreativitásának rendszere helyett inkább a mindenható, rettegett és kötelezően imádott, alternatív igazságot kommunikáló, kiemelő és elnyomó, mutyizó, piac, politika és kultúra összemosódásától korrupt és belterjes "államelit" által irányított, igaz minden felelősséget az egyénről saját magára átvállaló államot választja a (totalitárius rendszerben kétség kívül adekváltan használandó a kifejezés>>) NÉP, akkor értelmetlen, energiapazarló, meggondolatlan és bizonyára teljesen hatástalan ez ellen protestálni bármely piaci vagy politikai, esetleg civil szereplőnek.

Hangsúlyozhatjuk viszont, hogy ez a logikai felépítésében megalapozott következtetés egyáltalán nem minősül katasztrófának, hovatovább problémának is csak a kapitalista-liberális rendszer elkötelezett híveinek szemében nevezhető, sokkal inkább az ország történelmének nyers logika és objektivitás alapú elemzésével szemben egy főként érzelmi húrokat pengető, hazaszeretettől, nacionalizmustól, jó esetben patriotizmustól fűtött általános olvasatot és (szülői, elemi majd középiskolai, esetenként akár főiskolai) magyarázatot figyelembe véve sajátos magyar logikai premisszákat feltételezve a társadalom 90%-ának felületes világtörténelmi és geopolitikai (és persze gazdasági, szociológiai és pszichológiai) ismereteinek figyelembevételével abszolút elfogadható ténynek, helyes végkövetkeztetésnek tekinthető, ha pedig mindez így helyes, akkor az orbáni paradigmaváltás indokolt, a módszer gyors, az ellenérdekek számára már-már követhetetlen, de mindenképp meggátolhatatlan, rendkívül hatékony, és a társadalmi elvárásokat és a magyar psziché kollektív igényeit elsődleges szempontként kezelve hasznos folyamat, még ha a föld legfejlettebb, liberális, kapitalista társadalmai számára nehezen értelmezhető és sok tekintetben visszatetsző is.

A kockázat: szegény országban, globális ellenszélben, demilitarizált társadalmi környezetben új rendszert építeni politikai és emberi vakmerőség, kötéltánc, hatalmas gazdasági áldozatok, piaci bojkott, folyamatos underground ellenzéki aktivitás, média-pluralitás megszüntetése, hírközlés folyamatos manipulációja, a kedvezményezett csoportoktól való állandó kölcsönös függés, belső harcok az "államelitben", hatalmi téboly, paranoid vezetői attitűd, következetlen döntéshozatali mechanizmus. Lehetséges előnyök: ha találunk olajat a Balaton alatt, vagy fél éven belül legalább 1000szeresére drágul az édesvíz, megfogtuk az Isten lábát vagy egyszerűen elhisszük, hogy jó a kijelölt út és a siker felé vezeti az országot, és jóhiszeműen feltételezhetjük, hogy ez a regnáló kormányzat érdeke, akkor hajrá Magyarország.