Tóta W. Árpád
Az a szép zöld gyep
2007.01.22. 08:00

Ebben a ciklusban – tételezzük most fel, hogy nem lesz időközben kormányváltás – Gyurcsány Ferenc és érdekköre alighanem kénytelen lesz meglépni a marihuána és származékai legalizálását.Tudom, hogy ez elvileg az SZDSZ témája lenne, klasszikus liberális toposz. De most nem komolytalankodunk. Gyakorlatilag teljesen lehetetlennek tűnik, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége bármit is el tudna érni ma Magyarországon a nekik engedélyezett korrupciós pénzeken kívül. Ezt csak Gyurcsány csinálhatja meg. De ha akarja, mesterséges lélegeztetés gyanánt átpasszolhatja a libsiknek.Ez nem wishful thinking, hanem nyers politikai realitás. Mondom, hogy miért.

Ingyen van.

Pénzt nem tudnak adni, sőt azt csak elvenni tudnak jelenleg. Osztogatást, remélem, nem is terveznek. Jogokat azonban ingyen is lehet adni, azok a költségvetést nem terhelik. Egy új jövedéki termék bevezetése épphogy bevételforrás.

Az érdekeltek.

Magyarországon mintegy hatszázezerre becsülik a legalább alkalmi fogyasztók számát – persze nehéz becsülgetni egy kriminalizált területen –; a marihuána penetrációja jelentős. Nem törpe kisebbségről van szó, ma már falun se nagyon rendeznek olyan bulit, ahol ne csattanna el egy joint. Tudom, mindenki ismer olyan embert, akiről lehet tudni, hogy sohasem szívott és nem is jár olyan bulikba, de hát fordítva is így igaz.Tehát van eleve egy jókora közvetlen célcsoportja ennek az intézkedésnek. Fiatalok a 18-49-es korosztályból, közülük sokan depolitizált, a közélettől elfordult emberek, akik hülyeségnek tartják az egész politikát, életidegen, képmutató dolognak. Hiszen a spanglihoz is milyen hülyén állnak a politikusok, többek közt. Ezeknek a fiataloknak többsége szükségszerűen elutasítja viszont a mai jobboldal restriktív, okkult-biblikus érvekkel operáló, továbbá befogott érzékszervekkel tárgyi tévedéseket, faktoidokat mantrázó alapállását. Ezek a fiúk és lányok potenciális liberális szavazók, elvtársak, csak jelenleg úgy érzik, nem vesz róluk tudomást az úgynevezett politika.

A spanglizó jobbostibi.

Fiatal, jobboldali érzelmű ismerőseim erre az okfejtésre indignálódottan válaszolják, hogy ez buta előítélet, nem igaz, hogy a jobbos fiatal vasárnap a templomban ájtatoskodik, hogy nem él szexuális életet, és keresztet vet, ha spanglit lát. Sokan ismerünk jobbos srácokat – fiatal demokratákat, haha -, akik épphogy nem keresztet, hanem bukfencet vetnek, ha előkerül a fű. Ők azonban a borivás-vízprédikálás közmondásos skizofréniájában vergődnek. Mert ugye ha használod, akkor nem értesz egyet a tiltással, hiszen ha úgy gondolnád, hogy rossz, akkor először is nem szívnál.Erre az a tipikus konzervatív, ám a jogban nem kezelhető válasz, hogy ő, mint öntudatos, magasan képzett, biztos egzisztenciával és értékelvű életvezetéssel bíró polgár úgymond tudja, meddig mehet el, nem lesz rabjává, tehát neki lehet, de a plebs, az istenadta nép nem tud mértéket tartani, és hamarosan úgynevezett marihuánafüggőkkel lenne tele az ország, amire is bejönnek a románok, és elveszik tőlünk még Erdélyi Mónikát is. Nem beszélve a gyerekekről, akik ezentúl már alsó tagozatban kokakóla-mámorban fetrengenének.

A kiskorúak védelme.

Nos, a gyerekek kábítószerezése természetesen roppant szomorú dolog, mindent meg is kell tenni, hogy elkerüljük. Igyekszünk elérni ezt az alkohollal és a cigarettával is, mégpedig úgy, hogy korhatáros termékké nyilvánítjuk, és nem adunk el kisgyereknek cigit meg kevert ízű szeszesitalt. Ezt aztán vagy betartják a boltosok, vagy nem, de hát ellenőrizni és büntetni kell, nyilván. Én rendszeresen hallom boltokban, hogy a boltos személyit kér a cigihez a purdéktól, mert fél a büntetéstől. Ennek köszönhetően ma cigarettát valamicskével nehezebben szerez egy tizenhat éves gimnazista, mint füvet. Utóbbihoz ugyanis nem kér senki személyit. Az elérhetőség ilyen szintű biztosításához tonnaszám csempészik be a füvet és hasist a nagykereskedők, akik ezen hülyére keresik magukat, és persze foglalkoznak minden egyébbel mellette. Hatszázezer fogyasztó ellátása nem kis tétel ám, az komoly piac, amiért mindig lesz verseny. A kemény bűnözőtől a gimnazista pusherig.

A hőbörgés.

A legalizáció melletti észérveket persze nem mindenki fogja fel, lesznek olyanok, akik ettől nagyon bepipulnak. Ez azt jelenti, hogy még mérgesebben rázzák majd a kereplőt, az árpádsávot meg a kettőskeresztet, Jézus nevében alkotmányoznak, illetve továbbra is a magyar kisgyerekek tervszerű megrontásáról óbégatnak. Pedig nem az a felvetés, hogy nekik is muszáj legyen füvezni. Bár minden bizonnyal jót tenne nekik. A jó hír az, hogy ezeknek már úgyis mindegy, legalizáció ide vagy oda, őket Gyurcsány már úgyse nyerheti meg. Ugyanazok lesznek még idegesebbek, az erőviszonyok nem változnak.Tehát ezt a lépést kifejezetten hülyeség volna elmulasztani. A koalíció ezen alig veszíthet, megnyerheti azonban új szavazók százezreit, valamint tehet egy szimbolikus lépést arrafelé, ahol felnőtt emberek maguk döntenek a hétvégéjükről. Ettől még a színes magazonokban meg a napilapok hétvégi mellékletében folytatódhat majd tovább a vita arról, hogyan és mennyire káros a THC, de immár nem annak jegyében, hogy beverem a pofádat, ha szívsz, hanem úgy, ahogy ilyesmiről vitázni kell: tarts mértéket, tudd, hogy árthat, és gyermekek elől elzárandó. Szabad akarat, vagy micsoda.

Morvai nénivel elszaladt a csodaszarvas...

Mik meg nem történnek manapság?! Van ez a bizonyos morvai kriszti nevű asszonyka, aki valami csoda folytán az ELTE docense...egyébként büntetőjogász(!). Úgy látszik, nincs jobb dolga, minthogy úton-útfélen elpottyantson néhány, burkoltan vagy leplezetlenül antiszemita nyílt levelet, cikkecskét, miegymást. Kezdődött azzal a nyilván mély erkölcsi és krisztusi tanokra alapozott levéllel, melyet az ENSZ mittudoménmilyen nő meg gyermekvédelmi bizottságához címzett. Miért? Mert már megint az a fránya zsidó nagytőke, meg a szemétmocskos liberális szervezkedés, és persze a megvásárolt értelmiségi- és médiaelit ellene fordult. Jha, és a kommunista-ultrasztálinista kormányzat is, és ezek így mind, egy emberként taszították le szerencsétlen lelkészunokát a bizottság éléről. Vagyis inkább nem támogatták a pozíciója megőrzésében. Miért? Mert ez a söpredék talált magának egy cionista-feminista üdvöskét (gondolom még véletlenül sem az áll az ügy hátterében, hogy morvai kutyaütő, Pető Andrea pedig rátermettebb és elismertebb, namégmitnem!), és még Izraeli hátszelet is biztosítottak a trónbitorlónak! Félek, morvai túl gyakran forgatja a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét, és ez rányomta bélyegét egész világszemléletére. Talán elfelejtették vele közölni, hogy az a dokumentum hamis, nem bizonyított, feltételezésnek is alig nevezhető állításokra alapoz, és antiszemita csoport kreálmánya az egész, nem pedig a szenilis zsidó jegyzőbácsi felejtette a 'TITKOS ÖSSZEESKÜVŐK titkos termében'...noha elképzelhető, hogy a földet markukban tartó, cionista mágnások és szuperbefolyásos, nyilvánosságot kerülő társaság tagjai a világ totális bekebelezésének és a keresztények rabszolgasorba taszításának egy újabb teóriáját alkották meg, és ennek örömére iszogattak némi kosher szilvát, s a tervezett folyamatokat részletesen tárgyaló, legeslegtitkosabb jegyzőkönyvet ottfelejtették misztikus tárgyalótermükben, ahol mellesleg solymos eszter véréből készítettek macesz-levest. Ki tudja az ilyen 'magukfajtáknál', mindenesetre a kutakat már megmérgezték. Azért tessék odafigyelni, amennyiben a ciános kútvíz helyett a romlott gulyástól lesz majd gyomorfekélye, ne kiáltson rögtön zsidót! A vádaskodást legyen szíves önmagával kezdeni. Ha ott nincs hiba, akkor is annyi más vallás és népcsoport van még! Mért ne mérgezhetnék az ivóvizet a brahmanizmus követői, a görög-keleti ortodoxok vagy hovatovább, a katolikusok? Minden tiszteletem a magáé, drága docens asszony (kizárólag a bátorságát illetően ismerem el nagyságát), mert aki egy ön által elképzelt társadalomban és emlegetett hatalmi viszonyok ismeretében mer zsidózni, liberálisozni, pejoratív értelemben cionistázni, abban van erő, merészség, akarat!
Ha azonban magának lenne igaza krisztikém, -szólíthatom krisztikémnek?- akkor egyrészt már régen állást kereshetne, mert ugyebár a rebellis prédikátorokat ritkán tolerálják az 'ILYEN HAZÁTLANFÉLÉK' által irányított abszolút rendszerek, nem jelenhetnének meg írásai a cenzúra miatt, ha még élne egyáltalán (lsd.: Giordano Bruno, bár őt sem a felvilágosult eszmeáramlatokat nem tűrő főrabbi, vagy a gazdag nagykereskedő, hanem a keresztény egyház gyilkoltatta meg). De él, ír, dolgozik, mert hála Istennek nem az ön által vázolt utópia a létező világrend, hanem a demokrácia, melyért néhány megszólalásában ön is lelkesen kiállt.
csokolom

(morvai krisztina levele Várkonyi Tibornak: http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/3738)

..Szerény riposzt két jobbhorog után..

Elnézést kérek valamennyi jobboldali barátomtól, akik sértésnek vették az írásomat. Tudniuk kell, hogy egyáltalán nem állt szándékomban beletaposni az érzelmeikbe, amit természetesen tiszteletben tartok, elfogadok, és kimondottan örülök neki, hogy máshogy, esetenként alapjaiban véve eltérően vélekednek elvi, erkölcsi, politikai kérdésekben, hiszen ettől élvezetesek a Veletek folytatott viták! Elismerem, a bejegyzés direkt provokatív, esetleg helyenként etikátlan, de vállalom az általam leírtaknak minden betűjét, mert úgy gondolom, az sem volt kevésbé etikátlan, amit az őszi események során sokan megengedtek maguknak, vagy tízezrek olvashattak bizonyos napilapokban. Azt hiszem, számos jobboldali érzelmű szánná el magát hasonlóan provokatív és elfogult sorok leírására, amennyiben egy 100-200 fős csoport hatalmas vörös, srló-kalapácsos, török és osztrák-sasos, Habsburg címeres zászlókkal kivonulna a Parlament vagy a Magyarok Háza elé, és követelné az összes jobboldali politikus eltakarodását, valamint egyes, politikai hovatartozását nem titkoló, fideszes-miépes(stb...) közszereplő woodoo babáit villanypóznára akasztaná, koporsóba helyezné, kommunista "szónokok" náciznák, keresztényeznék, hazaárulóznák, nyilasoznák le rozoga pódiumok tetejéről a 'polgári oldal' ismert képviselőit, emellett autókat gyújtanának, magyar lobogót égetnének, megkísérelnék elfoglalni a Fidesz székházat, alpári, trágár és agresszív falfirkákkal ékesítenék a belváros megannyi óriásplakátját. Hadd ne soroljam tovább! Nem meggyőzés a célom, nem hiszem, hogy demagóg volnék. Nem csodálkozom a reakciókon, nem sértődöm meg. A véleményemet írtam le, amit bárki megtehet, akármilyen stílusban, és reflektálhat is, ha nem ért egyet. Tudom, hogy nem szokás megindokolni, mivel lőttem túl a célon, mely mondatom állít valótlant (azért kíváncsi lennék), de ezt majd egy korsó sör mellett beszéljük meg uraim! Minden tiszteletem az Önöké, hiszen vélemény és szólásszabadság van, ne rejtsék véka alá gondolataikat, érveiket! Én sem teszem.

Titok

Itt az ideje feloldódni egy kicsit. Két, politikával töményen átitatott írás, és egy jelentéktelen önfényező szösszenet után már kötelező a megújulás!

Hallottad, hogy Kóka János és Fodor Gábor az SZDSZ elnökjelöltje? Najó, csak vicceltem. Semmi politika!

Mindenesetre, érdekes lenne, ha Kóka venné át a stafétát a jóöreg, és mellesleg a leghumorosabb honatya címmel felruházott Kunczétól. A kórházi ágyakat tili-toligató műtösfiúból hipp-hopp a magyar politikai élet befolyásos, milliárdos üzletemberévé lett úr lehetséges, hogy a népszerűtlenség iszapjába süppedő liberális pártot is ilyen sikeresen felfelé ívelő pályára helyezné, mint saját karrierjét...nem szeretnék részrehajlónak vagy elfogultnak tűnni egyik oldal felé sem, végtére az ember maradjon független és józan ítélőképesség birtokában a legvészterhesebb időkben is, de azért kurvára boldog lennék, ha egy Kóka Dzsoni vezette SZDSZ 2010-ben legalább 30%-ot produkálna. Szép álom (sokaknak nyilvánvalóan rémálom), de sajna pillanatnyilag irreális...

Jól indult a napom! *amennyiben Önt nem érdekli, mi történt Mátéval január 12-én, kérem e felhívás kis csillaggal jelzett végét követően ne folytassa a blogbejegyzés olvasását, illetve saját felelősségre kövesse a történet írásba foglalt részét, s ne kárhoztassa az unalmas, Ön számára egyáltalán nem érdekfeszítő eseményekről szóló mondatok miatt a szerzőt! Köszönjük.* Hajnali fél 11-kor megszólalt az az idegtépő csivitelés, amit a telefonomba operált vekker idéz elő. Ezt még további két alkalommal volt lehetősége megismételni, mert 2x15 perc hosszabbítást adtam magamnak, hogy alhassak még egy keveset. Felkeltem tehát 11 órakor, komótosan elszürcsölgettem szokásos 3-4 deci reggeli kávéadagomat, közben cigarettáztam. Persze csak egészségi okok miatt, hiszen a koffein serkenti a vérkeringést, növeli a vérnyomást, a cigi viszont az ellenkezőjét idézi elő, így megmarad az egyensúly, a test harmóniája. Mikor éreztem, hogy koleszterinszintem már nem képes tovább emelkedni, és két újabb korty kávé meg egy adag füst azonnali infarktust jelentene, elindultam az egyetemre. Ragyogó napsütés, tiszta, kék ég, és orkán erejű szél fogadott a szabadban. A járókelők összes izmukat megfeszítve haladtak előre, lassan, határozott lépésekkel, szembe a süvítő levegővel. Az ellenkező irányba igyekvők szinte röpültek, az asszonyok hosszú, lobogó haja már rég átért a zebrán, mikor viselőjük még a járdáról sem lépett le. Kalapok, szatyrok, újságok és madarak szálldostak a körút felett.

Az egyetem épülete azt hiszem egy végtelen, kanyargó folyosó. Elvétve biztosan akad néhány terem is, de több éves rutin szükséges ahhoz, hogy könnyedén rátaláljunk a keresett helyiségre. Nekem nincs efféle rutinom, szóval alig 2-3 kilométer gyaloglás után értem célba. Ezalatt háromszor lyukadtam ki a kávézónál, megtaláltam a Frigyládát, 6 liftet próbáltam ki, és jelezném az FBI-nak, hogy Hoffa holtteste és a Lindbergh bébi a Corvinus Egyetem második emeletének dohányzójában van. A filozófia vizsgám elégtelen, ezt kellett beíratnom az indexembe. Sajnálatos tény. Ha ezt előre tudom, ki sem mászom az ágyból.

A nap eseménye, illetve inkább érdekessége, hogy Pótkulcs terjeszkedik. Mindössze 20 percet töltöttem a belváros egyik legfelkapottabb szórakozóhelyén, és Frenki, mialatt odaállt mellénk dohányozni és cseverészni, elszólta magát. Ezek szerint, remélhetőleg nemsokára, új helyet nyitnak, ami szerintem jó, örülök neki! Ennél többet nem árult el, csak sokat sejtetően mosolygott...izgi! További vidám és sikerekben gazdag életet kívánok, jóéjt, boldog reggelt!

csokolom

..gáz téma..

Makó már nem csak bűzlő hagymaföldjeiről híres. Egyre inkább közéleti téma lesz a város közelében feltárt földgáz-lelőhely. Irdatlan mennyiségű, 600 000 milliárd (vagy még több) köbméter gázt rejt a föld mélye. Micsoda kincs! Nem értek az energiagazdasághoz. A szénhidrogének felhasználhatóvá tételének, egyáltalán azok kiaknázásának, tárolásának és elvezetésének költségei is ismeretlenek számomra, mindössze annyit hallottam, hogy a makó-környéki munkálatok hozzávetőleg napi 50 millió forintra rúgnak, tehát mint mondtam, megint csak laikusként formálok véleményt, de szerény számításom szerint, ha a teljes földgázkészlet minden egyes köbméterét mindössze egyetlen forint haszonnal sikerül is értékesíteni, akkor az bizony nem kevesebb, mint 600 000 000 000 000 forint. Gondolj bele egy pár perc erejéig, addig én beveszem a szívgyógyszerem és jeges borogatást pakolok a homlokomra..

Szóval hatszázezermilliárd forint. Ez a szemmel igen jól látható összeg átszámítva 3000 milliárd dollárnak felel meg.

Pillanatra eltöprengtem..

Ez a kb 3000 méter mélységben szunnyadó eeeeeelképesztőenrngetegsok "légnemű arany" szakértők szerint legalább 4 évtizeden keresztül lenne elegendő ahhoz, hogy kielégítse Magyarország földgázigényét. (Megjegyzem, elképzelhetetlen, mennyi pénzt kaszálhatnak az arab országon, hogy Oroszországot és az Egyesült Államokat már ne is említsük, azzal a kőolajkészlettel, amely majdnem egy évszázada látja el a világot...aztabüdöskurrvaéletbe!!!)

Nyugodtan dőlhetnénk hátra szakadt kis melegítőnkben műbőr IKEA-forgószékünk lágy ölén, hiszen joggal feltételezhetnénk eme pompás hír hallatán, hogy vége hazánk sanyarú időszakának, most jön a jól megérdemelt 7 bő esztendő, vagy jóval több is. Szépen felvásároljuk a horvát tengerpartot és piros-fehér-zöld Aston Martinokkal robogunk majd a magyar riviérára, nincs több nevetséges politikai harc, nincsenek ostoba adók, minden ragyog, minden virágzik.

Nem hangzik rosszul. Főleg azért nem, mert nem is annyira irreális, mint ahogyan első olvasásra annak tűnhet, mivel a 600 000 milliárd forintot elosztva 10 millióval pontosan 60 milliót kapunk, vagyis minden magyar ember határainkon belül ennyi pénzhez juthatna, ha bölcs vezetőink úgy döntenének, hogy márpedig teljes mértékben felszámoljuk a szegénységet, mi több, abszolút és általános jólétet teremtünk. Szerintem 60 milla jó kezdés a gondtalan és örömteli élethez. Ezzel nem a boldogságot akarom tőkésíteni, de talán nem mondok újat azzal, hogy a pénz igenis boldogít (akit nem, annak ajánlom figyelmébe a bankszámlaszámomat!)

Szar a palacsintában: ennek a földgázmennyiségnek a kitermelési és értékesítési jogát a magyar állam egy Denverben székelő cégnek adta. Azt hiszem, sokunkban merül fel a kérdés: Vajon emberek a mi politikusaink? Van nekik agyuk? Zsarolják őket valamivel, hogy még véletlenül se hozzanak értelmes döntéseket? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni ezt a határozatot. Le vagyok döbbenve és nem térek magamhoz. Följebb kitértem a kitermelési költségekre: 50 000 000 forint/nap. Namost újra bepötyögtem a számológépbe egy rövid szorzást. Ha egy éven keresztül, ez hétvégékkel és ünnepnapokkal együtt ugyebár 365 napot jelent, akkor is csak 18 milliárd 250 milliónál tartunk, ami a 600 000 milliárdhoz képest elenyészően csekély summa. De tegyük fel, nagyon nagyon sokáig tart a gázkincs kiaknázása, mondok egy nagy számot: 2 évig... HÁTMÉG AZ IS CSAK 36,5 KIBASZOTT MILLIÁRD! MARADNA (és nem árt megjegyezni, hogy energiakerekedelemben nem hiszem, hogy mindössze 1 forint/köbméter haszonnal számolnak) DURVÁN 570 000 milliárd... Még egyszer hangsúlyozom, mielőtt befejezném a dühödt gépelést, hogy nem vagyok szakember, semmi jártasságom a témában, de kimondottan megnyugtató lenne, ha valaki megindokolná, méghozzá világos, logikus érvekkel alátámasztva, hogy mégis mi történik az értékes gázkincsünkkel, és miért nem kapok 60 milliót!!!

csokolom

..1oo..

Az alig 3 napja életre hívott 'oränge' blog látogatottsága ma estére jóval meghaladta a 100-at. Hozzáteszem, nem szokásom bármely blogom, képtáram vagy portálom látogatottsági adataival kérkedni, büszkélkedni, de ez a gyors felívelés meglepett. Köszönöm a vizitet minden virtuális vándornak!

Algopyrin receptre??? Milyen világ...

Most gondolom azt várod, hogy a kishazánkban aktuális problémáról, az egészségügyi reformról írkáljak...jha persze. Háborodjak föl, keljek ki magamból és kezdjem szidalmazni a hatalmon lévő politikusok dilettáns rendelkezéseit. Inkább nem. Szerintem fölösleges mindenféle kirohanása a jobboldalnak (nem mintha magamat is oda sorolnám), mert egyrészt úgysem tudnák ügyesebben vagy kevésbé fájdalmasan kirángatni országunkat a ragacsos fekáliából. Hiába, nyakig benne vagyunk a híg fosban, és amennyire lehet, próbáljunk közösen kikecmeregni belőle. Szerintem édesmindegy, hogy a szakadék felé száguldó buszban melyik oldalra van beépítve a kormánykerék, mert a zuhanást a busz mindkét felében ülő utasok megérzik...szóval ha veszünk egy kőkorszaki buszt a Flintstones családból, akkor elég egyértelmű, hogy nem elég, ha csak a jobb vagy csak a bal fertályon nyújtják ki a lábukat a fékezéshez, mert ezesetben a járgány még fel is borul, és össze-vissza zúzza a benne utazókat, mielőtt végleg a mélybe zuhan.

Szóval receptes algopyrin?? Ha tényleg egy kis keserű szelete ez a megoldásnak, ami segít majd talpra állnítani a gazdaságot és ezáltal magát Magyarországot is, akkor fogadjuk el, mielőtt nekiveselkednénk, és árpádsávos fürdőlepedőkkel, turul madaras ágytakarókkal a Parlament elé vonulnánk, vagy a belváros más elegáns terit pisálnánk, szarnánk össze "forradalom" címszó alatt. Hamár itt tartunk, hadd érdeklődjek, mint laikus, forradalmi kérdésekben cseppet sem jártas kíváncsi lakója szetetett fővárosunknak: Mi a halál véresrevert faszáért kell pont Budapest legszebb épületei, legpatinásabb terei környékére vonulni??? Néhányan azon bosszankodnak, hogy lezárták a Kossuth teret a lelkes népnemzeti magor hazafiak elől, és hogy lassan 3 hónapja művelési területté van nyilvánítva, holott egy lélek sem művel semmit. Talán azért, mert kb 50 napon keresztül vizelték le a díszcserjék tövét, a szobor talapzatát és a teret körülvevő járdát, és kitaposták a gyepszőnyeget forróvérű szittya urak és hölgyek. Megjegyzem, büszkén mosolyogtak és megkettőzött tempóban lengették a piros-fehér csíkos lábtörlőiket, mikor a szemét-pénzhajhász-zsidó-kizsigerelő külföldi média élőben közvetítette a zavargásokat. Már ez magában ellentmondás, hiszen ha a média ellenség, akkor miért állnak kamerák kereszttüzébe? Mindegy. Másik kérdés, ami rengeteg egyéb mellett még felmerült bennem, hogy mitől lenne hazafias és a honhoz hűséges cselekedet, amikor az egész világ azt látja Magyarországból, hogy szakadt ruhákba és nemzeti lobogóba (ez utóbbi eleve etikátlan) bugyolált emberek egy kis csoportja barbár módon, üvöltözve, betontömböket dobálva és gyújtogatva nekimegy a Magyar Televízió gyönyörű épületének, alantasságról tanúskodva kifosztja annak büféjét, olyan buszokat térít el, amiken civilek utaznak, megbolygatják a belvárost, félelemben tartják a lakókat. Mindezt olyan ügyért, aminek semmi realitása, ráadásul a demokrácia és a forradalom jelszavait karcolva a transzparensekre. Legkülönösebb, hogy nem csak a csőcselék jártak rendszeresen a tüntetésekre, hanem jólszituált városi polgárok, akik BMW-vel, Audival robogtak a helyszínekre. Kétlem, hogy mélyen a zsebükbe kellene nyúlni mondjuk a megemelkedett gázárak miatt. Ne értsd félre, nem a jobboldal ellen és nem a baloldal mellett kardoskodom. Egyszerűen nem világos, miért volt szükség az októberi ünnepségsorozat totális káosszá változtatásához. Kinek volt ez jó? Történelmi esetekből kiindulva valaki(k)nek biztosan, hiszen a forradalmakat, zavargásokat általában nem a hömpölygő (vagy épp néhány tucatnyi emberből összverődött) tömeg robbantja ki, viszont kétségkívül bizonyos nyilvánosságot és rivaldafényt nem kedvelő társaság nyerészkedik a piszkos munkát elvégző, ádáz rajok nyomában kihajtó aranyalma fák gyümölcséből, ugyanis az olcsó és demagóg eszmével megetetett ingyen-haderő jelentős része a "szüret" idejére már rács mögött gubbaszt.

Hála Istennek vége, bár nem régen hallottam egy dühödt és szitkozódó polgártársam szájából a "muk" szót, mely kibontva annyit tesz: M.árciusban Ú.jra K.ezdjük. Felőlem...csak tessék! Úgyis sértetlen még a Vár, a Zsinagóga, az SZDSZ székház, a kereskedelmi televíziók épületei. Csak aztán nehogy megint sírni tessenek, mélyen tisztelt szittya nénik és bácsik, ha a csúnya, agresszív rendőrök tarkón-szemen-lábon lövik az ártatlan nagymamát, nagypapát vagy véletlenül épp a veszetten őrjöngő, trianonos-melegítőben bazalt utcakövet hajító állatok gyűrűjében homokvárat építő csemetét. És fölösleges a hír tv-hez menekülni, mint az egyetlen igaz-magyar médiához, mely védőszárnyai alá veszi a szerencsétlen meghurcoltakat, akik csak a büdösmocskos kommunista ávósok ellen óvták a hazát, mivel ők aztán magasról telibeszarják az IgazÜgyet...pénzből élnek, hírt adnak-vesznek, manipulálnak. Nincs itt más kiút, "Attila fiai", minthogy lóraszállni, és elvágtatni a karvalytőke és az idegen kapitalisták martalékává vált Kárpát-medencéből a messzi Urál mögé, vissza a gyökerekhez, vissza a picsába, ha itt nem tetszik. Azért egy kis lejárt szavatosságú, átcimkézett husikát tessék a nyereg alá pakolni, nehogy a végén éhen vesszenek...Jó utat!

csokolom

Hetedik nap

Hosszú volt az út hazáig, kárhozottak ősapáink… A táj gyönyörű, lenyűgöző, az Alpok hósapkás csúcsai és a zöld szín majd’ minden árnyalatában pompázó lankái lélegzetelállítóak. A környezet, melyben hazafelé tartottunk, minden kétséget kizáróan az egyik legszebb mind közül, bár ezt alighanem az összes szépséges útvonalról el lehet mondani, de lehet, hogy mégsem.
Tulajdonképpen sok izgalmas esemény nem történt, mialatt Ilonka gyomrában robogtunk a sztrádán. A csoport nagy része elcsigázottan folyt bele a műbársonnyal takart ülésekbe. Ez a tény inkább természetes, mint meglepő. Keveset aludtunk, sokat sétáltunk, utaztunk, szórakoztunk, ittunk. Ez így van rendjén. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, s én azon az álláspontos vagyok, hogy ha már lúd, legyen kövér! Mert akárhonnan is nézzük a fennálló helyzetet, csak egyetlen helytálló következtetést tudunk levonni, ezt kár lenne tagadni, miszerint: Magad Uram, ha szolgád nincs! Ez a megállapítás viszont rögvest számtalan újabb aspektusból engedi látnunk a problémát. Nem marad más hátra, mint előre! Nézzünk körül, s így megalapozódik a következő: Egyikünk sem jobb a deákné vásznánál. Ez persze csupán abban az adott szituációban állja meg a helyét, melyben az éhes disznó makkal álmodik, ám így még mindig nem lehetünk biztosak abban, hogy a korán kelő emberek nagyobb gyakorisággal bukkannak aranyra, mint azok a társaik, akik szeretnek sokáig heverészni a pamlagon, s esetleg délben, netán a délutáni órákban vánszorognak a konyhába, hogy elfogyasszák reggelijüket.

Hatodik nap

Ma csodálatos idő volt. Verőfényes napsütés, lágy szellő kavarta meg időnként a szikrázó föveny csillogó homokját, s a csúf, végtelennek gondolt szürke felleg is odébb vándorolt. Az elmúlt napok városnézései alaposan kifárasztottak. Végre nem gátolta semmi (és senki…), hogy a várva-várt semmittevés mámorában élvezkedve egész délelőtt, akár délután is a parton tespedjünk.
Jelentős kompánia verődött össze. Majd két tucat kamasz heverészett egy fél szobányi földdarabon összpontosulva…német szokás, de úgy tűnik, sikeresen átvettük a fritzektől. Annak ellenére, hogy élveztem a közös túrákat, óriási szükségem volt már a feltöltődésre. Szerencsére jól spekuláltak szeretett tanáraink, mikor a csütörtöki programot a péntekire cserélték. Szörnyen bánatos lett volna a társaság, ha a borús, esős idő miatt nem napozhatunk a sok szép helyen, például a tengerparton. Ám minden jó, ha jó a vége! Ha pedig a közepe és az eleje is jó, akkor egy szavunk sem lehet. Csak az a két borús, záporos, hűvös nap nem hiányzott senkinek. Végtére nem vagyunk mi holmi esőimádó nawaho indiánok. Úgy vélem, ha egyszer a napfényes Itália az úti cél, bizony joggal várhatja el szerencsétlen magyar vándor, hogy süssön a fényes, perzselő korong.
Hát, annyi baj legyen! Péntek általában úgyis a szerencse napja, legalábbis egy muzulmán népszokás szerint. Van azonban egy ennek teljesen ellent mondó, ősi kelta tradíció, ami a keddet tartja a szerencse napjának. Keddenként ugyanis a kelták fél lábon állva, legkopottabb lábbelijüket fejükön egyensúlyozva, jobb kezükkel a bal fülüket markolva egy nagy árok fölött kellett, hogy átugráljanak. Akinek sikerült, és túlélte a vetődést, annak valóban kurva nagy mázlija volt!

Ötödik nap

Az ötödik nap úti célja Padova és Verona volt. A két város Olaszország határain belül terül el és emberek lakják.
Padova egyetlen látványossága a kanyargó, turistacsalogató bevásárló utca. Az emberek nagy része motorral vagy kerékpárral közlekedik, egyesek autóba szállnak, és így próbálják megtalálni, amit keresnek. Mert mindenki keres valamit. A szerencsések meg is találják. Előfordult, hogy fél pár zoknim után kutattam, és hosszas kajtatás, ágy alá mászás után végül meg is találtam, ezért Fortuna kegyeltjének érezhetem magam!
Miután visszatértünk szálláshelyünkre, megvacsoráztunk. Az ételt mindenki a maga módján fogyasztotta. Közkedvelt metódusnak mondható a falat villára tűzése, szájhoz emelése, gyors vagy komótos mozdulattal történő bekapása, majd a fogak általi őrlése. A táplálkozás nem túl izgalmas folyamata közben sokszor megesik, hogy poharunkból egy-egy korty hűsítő italt kortyolunk. Eközben ne kiabáljunk! Ellenkező esetben fenn áll a fulladás lehetősége, amennyiben a szájba öntött nedű cigány útra megy.
Az estebéd befejeztével szobáinkba cipeltük jóllakott testünket, tüzet raktunk a padlón, alkoholt fogyasztottunk, és szokásunkhoz híven eljártuk sátáni táncunkat a lobogó lángok körül, torkunk mélyéből artikulálatlan kántálás remegtette a falakat, melyeket frissen vásárolt marhafelsálból kicsurgatott vérrel kentünk össze. A szertartás elszívta minden energiánkat, ezért békésen nyugovóra tértünk.

Negyedik nap

Ma a két olasz gyöngyszemet tekintettük meg: Buranot és Muranot. Bizony, szó szerint így történt! Pirkadatkor hajóra szálltunk, és elindultunk, szeltük a sós habokat.
A szél süvített, a nap vakított. Gyorsan, sőt még annál is gyorsabban értük el a szivárvány minden színét felhasználó festők ecseteivel mázolt házakból álló települést, Buranót.
Egészen elképesztően hatott ránk, úgy, mint addig még soha, hiszen akkor jártunk ott először. A házakon ablakok és ajtók, a fákon levelek, a fűszálak között, melyek a gondosan karbantartott parkocskák méregzöld gyepszőnyegét alkották, apró hangyák és egyéb rovarok.
Az eső nem szemerkélt, nem áztatott minket zivatar, mert sütött a nap, s az eget nem tarkították fellegek. Sok emberrel találkoztam, de nem beszélgattünk, mivel nem ismertem őket. Nők és férfiak egyaránt sétálgattak fel-alá a keskeny, csatornákkal behálózott terület macskaköves utcáin, melyek nem sokban különböztek egymástól, mármint vizuális tartalomban.
A hölgyek nem viseltek szakállat vagy bajuszt, keblük az urakénál sokkal csábítóbbnak tetszett, néhányuk fenekéhez pedig meglehetősen szorosan feszült hozzá a szűk csípőnadrág. Rögtön tudtam, hogy itt is kellemes perceket tölthetnék el, ha választottjaimmal egy nyugodt, tengerre néző ablakokkal megáldott, vízparti kúria szobájából szemlélhetném a csillagokat.
Burano után Murano következett, ami nem hagyott mély nyomot bennem, ezért nem is ecsetelném a látottakat.

Harmadik nap

A harmadik nap, melyet úgy vártam, mint etióp szántóföldek a szakadó esőt, végre elérkezett. Reggeli után buszunk elindult a kikötőbe, ahol számtalan hajó és csónak árválkodott, mert a lassan mozgó, álmos turisták tömege még a parton ácsorgott a hét ágra sütő nap és a türkiz szín égbolt alatt, s az alig észrevehető verejtékcseppek kezdték elborítani a mélyen barázdált homlokok barnára, vagy épp rákvörösre sült bőrfelszínét.
Az emeletes gőzös frissen mázolt és lakkozott padlózatán állva, a hófehér vaskorlátnak nekidőlve, a morajló tengert és az elszórtan elhelyezkedő apró szigeteket kémlelve beszélgettünk a fedélzeten. Sebesen szeltük a habokat, és háromnegyed óra múlva kikötöttünk Velencében.
A városnézés harmadjára is fárasztó volt, de megérte, mert Velence egy csoda.
Újabb remek napot zártunk, bár az éjszaka még tartogatott kellemetlen meglepetéseket…

Második nap

Itáliában – ahogyan az évnek e szakaszában megszokott – ragyogó napsütés fogadott. A buszunk kis gikszert követően valahára a megbeszélt helyre érkezett. Kipakoltunk és hátunkon mázsás csomagjainkat cipelve, akár a hosszú fülű, szürke szamarak, melyek gyakorta segítenek a magas hegyekre kaptató, szelíd szemű vándorokon, mikor azok a csökönyös élőlényre aggatják ruháikat és mindenféle hasznos holmit, átvándoroltunk a hotelba.
A szobafoglalás eléggé körülményesen zajlott le, de ez mellékes élmény ahhoz képest, amit a hely varázsa karcolt emlékezetünkbe.
A mindössze egyetlen főutcából és néhány rövidke melléksikátorból álló városkában hemzsegett a számtalan luxusautó, melyekhez hasonlókat a Kárpát-medencében elterülő, szerényebb gazdasági helyzetben lévő országunkban csak elvétve láthatunk.
A milliókat érő, négy kerekű szenzációkon kívül természetesen felfigyeltünk Olaszország másik szimbólumára, a feszes miniszoknyákban és izgatóan szűk és rövid topokban flangáló, hibátlanul barna bőrű mediterrán szépségekre, kik gátlástalanul rabul ejtik honfitársaink és persze a tizenéves hím turisták fantáziáját, igaz senki nem próbálja elterelni ilyen helyzetben a kézenfekvő és többnyire perverz gondolatait.
Lesétáltunk a partra és fáradtan elnyúltunk a a homokos fövenyen. Egyesek labdáztak, mások homokvárakat emeltek, akadtak, akik emberfeletti merészségről és lappangó elmebajról tettek tanúbizonyságot, mikor megmártóztak a 16 fokos tengerben.
A második nap is emlékezetesen telt, hála a rettenetes, ránk erőszakolt akadályversenynek. Az ostoba feladatoknak köszönhetően Jesolo minden eldugott, madárlátta részét is sikerült bebarangolni, bár senki nem volt kíváncsi ezekre a helyi lakosok számára is ismeretlen, elfeledett helyekre, viszont éjszaka aludtunk, mint a tej.

7 nap Jesoloban..Első nap

Első nap hajnalban keltem, majd elindultunk az autóval, amibe előbb beszálltunk. A játmű békésen zötykölődött végig a gidres-gödrös főutakon. A káros szén-dioxid, mint felcsapó gőz a forró motorházból az augusztusi kánikulában, ömlött kifelé a henger alakú kipufogócsőből. Álmosan bámultam át a szélvédőn, melyen néha-néha szétkenődött egy-egy figyelmetlenül szálldosó rovar. Az utcák kihaltak és sötétek voltak.
Megérkeztünk a Vérmezőre, ahol rögvest szemet szúrt a fehér autóbusz, mely mozdulatlanul ácsorgott a járda mellett. Körülötte néhány osztálytársam csellengett szüleivel. Bepakoltuk színültig megtömött táskáinkat, felcammogtunk az utastérbe, elfoglaltuk szabadon választott üléseinket, és repesve vártuk a motor beindítását. Néhány perc múlva már az autópályán száguldottunk tehetséges sofőrünkkel a volán mögött, akit mellesleg nemes egyszerűséggel csak Fittipaldiként emlegettek a háta mögött.
A többség merengő ábrázattal szemlélte a kárpitot, fülében a büszkén és méltóságteljesen megbúvó fülhallgatókkal, melyekből andalítóan búgott az illegálisan cd-re másolt muzsika. Mikor legközelebb kikukkantottam Ilonka (sofőrünk így nevezte a buszt) frissen pucolt panorámaablakán, már a „sógorok” precízen és tökéletesen megtervezett falvacskái tárultak szemem elé. Néhány osztrák polgár bárgyún mosolyogva integetett felénk. Mi visszamosolyogtunk rájuk, s egyesek közülünk, jó hazai szokás szerint a nemzetközileg elismert, könnyedén beazonosítható jelet formálták meg jobb alkarjuk és középső ujjuk igénybevételével.
Újfent hullámvölgy következett. A díszes társaság halk és unott csevegésbe kezdett. Akiknek nem volt kedvük társalogni, azok észrevétlenül elszenderedtek.
Mire újból erőre kaptunk, az észak-olasz mezőgazdasági régiók mellett suhantunk, elhagytuk a Jesolo határát jelző táblát, és valamennyiünk nagy örömére Ilonka kecsesen befordult a fürdőváros parkolójába. Megérkeztünk!

Nosztalgia

a következő hét bejegyzést közel két éve írtam, mikor gimnáziumi osztályommal, harmadikban Jesoloban töltöttünk egy hetet, mert olasz tagozatos osztály lévén drága Kajdi osztályfőnökünk, bár gyűlölt bennünket, mégis kötelességének érezte, hogy kultúrális feltöltődés és világlátottságunk fokozása céljából végigszenvedjen velünk hét kemény napot. Azért igyekezett megkeseríteni a szinte megkeseríthetetlent, nehogy véletlenül felhőtlenül jól és vidáman érezzük magunkat, ezért különféle ránkerőltetett feladatokat ötölt ki. Ezek közül az egyik, hogy minden nap végén írjunk élménybeszámolót...HA NEM, KARÓ OLASZBÓL. mivel osztályom nagy része, többek között én is, épphogy kettesre álltunk a tantárgyból, jobbnak láttuk teljesíteni a parancsot, főleg a májusi időpont miatt, hiszen senkinek sem hiányzott egy augusztusi olasz pótvizsga. Ennek eredményeként született meg az alábbi 7 rövidke írás, ami tartalmaz direkt Kajdinak szóló seggnyalós részeket, valódi, emlékezetes eseményeket, és fölösleges, beteg és elvont epizódokat egyaránt. akadnak jópofa sorok a szövegben, igaz, helyenként szerintem unalmas, mert nem mondhatnám, hogy szívvel-lélekkel, mindent beleadva alkottam... Mindenesetre kurvajó volt a jesoloi hetünk, és ez a fennmaradt írásos emlék állít görbe tükröt az élmenyimnek.

csokolom

..beteg vagyok, hejj..

Bizony. Elért a kór. Köhögök, alig kapok az orromon levegőt, emiatt csak a számon keresztül lélegzem, ezért kicserepesedett az ajkam, 20 percenként kenem be a rohadt labelloval, aminek gyűlölöm az ízét, de 2 napja szinte csak a nyáltól leázó szőlőzsírt kajálom... a 4 percenként rám törő fulldoklási roham pedig teljesen kikészít. Bár annyi előnye van az öklendezésig fokozódó krahácsolásnak, hogy legalább a labello is feljön, és nem rakódik le a gyomromban, mint egy egyre növekvő zsírtömb, amitől valószínűleg tönkremenne az emésztésem is, elzáródnának a beleim, és feltehetően kb Húsvétra, a feltámadás ünnepére patkolnék el. Ennek kétségtelenül lenne egy csipetnyi romantikája, de mégiscsak morbid, és inkább kihagynám. Remélem nem okozok csalódást ezzel a döntésemmel túl sok embernek..

Ott tartottam, hogy erősen és gyakran krákogok. Idegesítő lehet, mert jó hangosan teszem, éjszaka is. Biztosan attól van, mert rengeteget dohányoztam szilveszterkor, és egy szál poloban mászkáltam ki-be, fűtött szobából a jégtől csúszós teraszra, és fordítva. Felmerül a kérdés, ki a faszt érdekel a betegségem? Miért írom le részletesen, miféle bajok gyötörnek? Végtelenül egyszerű az oka: ki akarom próbálni az új blogomat, amit ma este hoztam létre, és semmi kedvem a Ricsinél töltött buliról írni, mert túl kommersz téma lenne felemlegetni, mennyire kurvára jól szórakoztam, hiszen még csak 2007 január másodikát írunk, és ilyenkorra piheni ki nagyjából a tisztelt blog író társadalom a mértéktelen piálást, káb'szer utáni másnaposságot, és nekiül legépelni, hogy élete legjobb évzáró partiján szórakozott 2 nappal korábban.. Azért1-2 fotót én is felteszek. Ennyivel tisztelgek a házigazdának és a buli emlékének, mert tényleg óriási volt a vigadalom, gecijó kis mulatságban töltöttem 2006 utolsó és 2007 első óráit!

További szép estét mindenkinek, aki tljesen véletlenül idetéved, mert szándékosságról szó sem lehet, hiszen rajtam kívül csak a rendszergazdának van egyelőre tudomása erről a blogról, de sanszos, hogy nem tud magyarul, és emiatt a kis bejegyzés miatt nem is fog megtanulni, szóval a közönségem egyelőre kimerül önmagamban..

csokolom