7 nap Jesoloban..Első nap

Első nap hajnalban keltem, majd elindultunk az autóval, amibe előbb beszálltunk. A játmű békésen zötykölődött végig a gidres-gödrös főutakon. A káros szén-dioxid, mint felcsapó gőz a forró motorházból az augusztusi kánikulában, ömlött kifelé a henger alakú kipufogócsőből. Álmosan bámultam át a szélvédőn, melyen néha-néha szétkenődött egy-egy figyelmetlenül szálldosó rovar. Az utcák kihaltak és sötétek voltak.
Megérkeztünk a Vérmezőre, ahol rögvest szemet szúrt a fehér autóbusz, mely mozdulatlanul ácsorgott a járda mellett. Körülötte néhány osztálytársam csellengett szüleivel. Bepakoltuk színültig megtömött táskáinkat, felcammogtunk az utastérbe, elfoglaltuk szabadon választott üléseinket, és repesve vártuk a motor beindítását. Néhány perc múlva már az autópályán száguldottunk tehetséges sofőrünkkel a volán mögött, akit mellesleg nemes egyszerűséggel csak Fittipaldiként emlegettek a háta mögött.
A többség merengő ábrázattal szemlélte a kárpitot, fülében a büszkén és méltóságteljesen megbúvó fülhallgatókkal, melyekből andalítóan búgott az illegálisan cd-re másolt muzsika. Mikor legközelebb kikukkantottam Ilonka (sofőrünk így nevezte a buszt) frissen pucolt panorámaablakán, már a „sógorok” precízen és tökéletesen megtervezett falvacskái tárultak szemem elé. Néhány osztrák polgár bárgyún mosolyogva integetett felénk. Mi visszamosolyogtunk rájuk, s egyesek közülünk, jó hazai szokás szerint a nemzetközileg elismert, könnyedén beazonosítható jelet formálták meg jobb alkarjuk és középső ujjuk igénybevételével.
Újfent hullámvölgy következett. A díszes társaság halk és unott csevegésbe kezdett. Akiknek nem volt kedvük társalogni, azok észrevétlenül elszenderedtek.
Mire újból erőre kaptunk, az észak-olasz mezőgazdasági régiók mellett suhantunk, elhagytuk a Jesolo határát jelző táblát, és valamennyiünk nagy örömére Ilonka kecsesen befordult a fürdőváros parkolójába. Megérkeztünk!